Februárban érkezhet a Lollipop az Xperia Z3-ra - Magazin

Azt már régóta lehetett tudni, hogy a teljes Xperia Z-széria előbb-utóbb megkapja a zöld robotos operációs rendszer legújabb verzióját, most viszont már majdnem biztosra vehetjük: az 5.0-s nyalóka februárban megérkezhet a paletta legfrissebb tagjára, az Xperia Z3-ra. 

A CES 2015-ön sok érdekességgel örvendeztette meg a Sony a nagyérdemű közönséget, bár a sokak által várt Xperia Z4 bejelentésére pont nem kerítettek sort a japánok a rendezvényen.
Azt viszont megtudtuk, hogy a szériát vezető, jelen állás szerint a legújabb tagnak számító zászlóshajóra, az Xperia Z3-ra már a következő hónapban megérkezhet az Android rendszer várva-várt ötödik főverzióját képviselő Lollipop kiadása, ami mindenképpen örömteli hírrel szolgál a tulajdonosoknak.

Pontos dátumot ugyan nem közölt Micael Fasulo, a Sony Electronics ügyvezető igazgatója, de azt szinte biztosra vehetjük, hogy az utolsó téli hónap keretei között hivatalos formában is elérhető lesz a nemrég debütált nyalókás kiadása a zöld robotos rendszernek, ha másra nem is, az Xperia Z3-ra majdnem biztosan.

A Sony még tavaly októberben jelentette be, hogy a teljes Xperia Z-sorozatra (köztük a már elég idősnek számító első generációs „Z” is) rászabják az Android Lollipop fantázianevű kiadását, azt azonban nem lehet tudni, hogy a februári megjelenés csak a Z3-at érint-e, avagy a sorozat többi, korábbi tagját is (mint például a tavaly nyáron megjelent Z2-t). Mivel túlságosan nagy különbségek se hardver, se szoftver szintjén nem adódnak a két testvérmodell között, így valószínűsíthető, hogy a Z3 mellett legalább a Z2 is megkapja a maga Android 5.0-s változatát, bár hivatalos bejelentés ezzel kapcsolatosan még sehonnan sem érkezett.

Az idei év első félévébe pozícionált Xperia Z4 bejelentéséig ugyanakkor még várni kell, mint ahogyan azt már említettük, nagy valószínűséggel a barcelonai MWC-n fogják a japán kollegák feloszlatni a legújabb várományos „szamurájkard” részleteiről a köd sűrű homályát.

Árukereső.hu Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz