OLED-típusú kijelző kerülhet a következő generációs iPhone-okba - Magazin

Az Apple a kezdetektől fogva az LCD-típusú kijelzőket részesítette előnyben az almás telefonok legyártásánál, ám ha hihetünk a forrásoknak, ez akár a következő generációváltásnál 180°-os fordulatot is vehet az OLED-panelek irányába.

Ahogy fejlődtek az almás vállalat iPhone-jai az idők során, úgy változott érdemben is a telefonokba szerelt kijelzők minősége, felbontása, és az utóbbi időkben már a fizikai mérete is. Egy valami azonban nem változott, ez pedig a harapott almás készülékek képernyőjének megjelenítési technológiája volt – az Apple ugyanis mindvégig az LCD, IPS-LCD paneleket részesítette előnyben, egyrészt pénzügyi, másrészt gyárthatósági szempontokat figyelembe véve.
Az iPhone 6 és 6 Plus-szal azonban lehetséges, hogy egy olyan pontra jutott el a cupertinoi vállalat, ahonnan már nem igazán tudnak túlságosan innovatívan előre lépni. Utóbbi modellek ugyanis az előzőekhez képest nagyobb méretű, felbontású és jobb minőségű kijelzőket kaptak, így a következő generációnál ilyen tekintetben már nincs nagyon mit felturbózni, amit emelkedett pulzusszámmal fogadhatna a nagyérdemű.
Kivételt képezne ez alól, ha az Apple a megszokott jót egy másféle, több szempontból jobb megoldásra cserélné. A Macx.cn kínai forrás szerint ez nem is annyira lehetetlen, hiszen bizonyos információkra alapozva azt állítják, hogy az almás cég a következő iPhone-okba a megszokottól eltérően OLED (Organic Light-emitted Diode, szerves fénykibocsájtó dióda) típusú megjelenítőket fog beépíteni.
Ugyan az IPS (In-Plane Switching, síkban váltó) technológia napjainkra már igen profi szintre jutott el színhűség, betekintési szögek illetve kontrasztarány tekintetében, az OLED-panelek még így is bírnak jó pár előnnyel az IPS megoldáshoz képest. Ilyen előny például, hogy energiatakarékosabb, mint az előbbi technológia, nem igényel háttérvilágítást (tudniillik maguk a pixelek – diódák – világítanak), és a kontrasztarány is végtelen, mivel a fekete valóban teljesen fekete (ilyenkor ugyanis semmilyen képpont nem világít).

Az említett forrás a találgatást arra alapozza, hogy az Apple nemrégiben 2.6 milliárd USD értékű beruházást eszközölt a Foxconn nevezetű leányvállalatánál (ami az iPhone-okba a kijelzőket készíti), elképzelhetően azért, hogy egy OLED-panelekre specializált gyártósort is fel lehessen állítani a vállalaton belül.
Ha igazak a feltételezések, az új OLED-kijelzők mind az Apple okosóráiban, mind okostelefonjaiban otthonra találhatnak, ami mindenképpen jó hatással lehet a készülékek energiafelhasználására.
A szerves diódás kijelzők már eleget bizonyítottak androidos fronton, így ha az Apple valóban ilyen döntéseket fontolgat, nem nagyon valószínű, hogy mellélőne vele – ám a feltételezések igazságtartalmát egyelőre még semmilyen más forrás nem igazolta vagy cáfolta, arra még egy kicsikét mindenképpen várnunk kell.

Ha igazak a feltételezések, az új OLED-kijelzők mind az Apple okosóráiban, mind okostelefonjaiban otthonra találhatnak, ami mindenképpen jó hatással lehet a készülékek energiafelhasználására. A szerves diódás kijelzők már eleget bizonyítottak androidos fronton, így ha az Apple valóban ilyen döntéseket fontolgat, nem nagyon valószínű, hogy mellélőne vele – ám a feltételezések igazságtartalmát egyelőre még semmilyen más forrás nem igazolta vagy cáfolta, arra még egy kicsikét mindenképpen várnunk kell.

Árukereső.hu Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz